Gulyás, másképp, más véggel...

Nem mintha én valami meteo-szakács lennék, de bejött a lehülés... Kicsit esőre áll, keleti szél, 20 fok. Na akkor leves legyen, tartalmas, gondoltam, elkészítem a saját gulyás-interpretációm.
Irány a Fény utca, anyagbeszerzés, közben lassan összeállt a fejemben, nem különcködök, kábé recept szerint fogok eljárni. (persze nem vagyok egy recept hívő, ezért sem írok itt se mennyiségeket. nem az a lényeg...)

Szóval a kezdet: közepes lábos elő, ujjnyi vénusz, 1 hagyma és 1 fokH apróra kockáz, bedob, sistereg, üvegessé válláskor előállítjuk a hagyma kiengedett olajában az esszenciát, ami egy vagon édes fűszerpaprika, csipet (teaspoon) őrölt-feket-bors, és só képében érkezik. (nagyon ideje lenne darabos tengeri sót vennem. bár ez a finom fehér könnyebben kezelhető, nem olyan finom, vagy mi. meg egészségtelen is, állítólag.) A szintúgy apróra kockázott comb is bele (a zsírnak csak egy részét vágtam le, kell valamennyi az íz kedvéért...), fakanál elő, és jól keverem, mígnem fehér lesz, és a vize is elfogy. Így a rostok közé mászik, remélhetőleg, a sok jó ízanyag. (régen nem tudtam mire jó a fakanál. ma már szeretem. ez a korral jár?) 

Vízzel felöntöm, nagy lángra kapcsolok. Ez fontos, hogy ne nagyon ingadozzon az étek hőmérséklete főzés közben. Hamar el is kezd bugyogni, amibe bedobom a 2x2 félparadicsomot, és a zöldségesnél ingyenre kunyerált zellerszárat (nyilván a levelek miatt). Ja és egy kis friss bazsalikom, apróra csoppolva. No így hagyom egy időre, után töltögetve az elpárolgottat. Mikor az az egy idő letellik, kezdődhet a halászat. Kiveszem a zellerszárat, a paradicsomokról levállt héjat, és a félparadicsomokat is, úgy, hogy előtte kipréselem belőlük az edény falán a maradék levüket... (ha három óráig főztem volna, akár maradhattak volna, addigra úgyis szétfőttek volna :) )

Megkóstolom, nem rossz, a paprika már nem porízű, de kicsit "híg", vagy mi, én tápláló, nehezebb levest szeretnék, így paprika+só megint bele. Közben zöldpaprikát is felkockázok, (igen, nagyon apróra), és azt is bele. Egy ideig így forralom, majd kóstolok. Kezd erős íze lenni, olyasmi, amit szerettem volna, de még főzni kell, érzem. Hát hagyom még, majd apróra kockázott krumpli.

Hogy miért kockázok mindent apróra? Nyilván gyorsabban fő, meg akkor nem a tányéromban kell, evés közben vagdosni. Valahogy az ilyen sokfélés cucc jobban néz ki, ha apró kockából van benne minden, közel azonos méretben. Persze ha valami látványos, szép zöldséget dobálnék bele, az úgy guszta, ha egyben marad. Bár étel-esztétikából nem én vagyok a guru...

Szóval krumpli után szünet, majd bele a sárga-fehér répa (apr. kock.), újabb pauza, majd kóstolok. És itt kezdett gyanússá vállni az egész projekt!

Az aprókrumpli már is túl puha, a répa még sehol sem tart. Elszámoltam magam. Na mindegy, a krumpli szétfő, de nyers répát nem eszünk. Aztán az arányok. A lábos tele lett zöldséggel. Kis paprika, kis krumpli, kis répa, és máris négyszer annyi van belőlük, mint húsból. No ez volt a legnagyobb hiba. Ettől nem lett erős íze, mert az a kevés hús mit tudott tenni, ekkora túlerővel szembe? Semmit.

Forralom ezerrel, csipetkét beleszelem deszkáról, (aki nokedliszaggatót használ, az ne tegye!) és pár perc múlva kész is, ....a ZÖLDSÉGlevesem. Egy kicsi hússal. Csalódottság. Harag.
Íze volt, de a hús tényleg alulmaradt. Örök tanulság. A sok hús sosem árt...